konyhai dekorcsempe

Konyhai burkolatok háziállat tulajdonosoknak

Az ízlésesen kiválasztott konyhai dekorcsempe remekül fel tudja dobni a helyiséget, hangulatosabbá, barátságosabbá teheti azt. A konyha alapvetően egy nagy igénybevételnek kitett helyiség és annak praktikus elrendezése is nagyon fontos. Ha pedig háziállatokat tartunk, akkor lehetnek további szempontok is, amelyeket érdemes mérlegelni a helyiség burkolatának megválasztásakor.

Milyen legyen a konyhai dekorcsempe?

Az elsősorban pihenést, kikapcsolódást és beszélgetést szolgáló nappalival ellentétben, a konyhában általában sürgünk – forgunk, szinte mindig valamilyen tevékenység elvégzése céljából tartózkodunk ott. Eközben mosogatunk, sütünk, főzünk, forró folyadékokkal és nehéz lábasokkal, edényekkel dolgozunk.

A konyhai burkolatnak éppen ezért minden esetben strapabírónak és lehetőleg könnyen tisztíthatónak kell lennie. A legszebb konyhai dekorcsempe is könnyen koszolódik, ráfröccsenhet a zsír, az olaj és egyéb szennyeződések keletkezhetnek rajta. Érdemes odafigyelni arra is, hogy mekkora helyiségbe kerülnek a fali csempék: általánosságban elmondható, hogy a kisebb csempék szűkítik, míg a nagyobb lapok növelik a teret.

Mire figyeljünk a konyhai járólap kiválasztásakor?

A konyhai járólapnál az elsődleges szempont a strapabíróság. Egy súlyosabb konyhai eszköz leejtése egy porózus anyagban könnyen kárt tehet. Akárcsak a kisállataink, akik a karmolásaikkal akaratlanul is megsérthetik annak felszínét. A természetes kőlapok, mint a mészkő vagy a gránit, nemcsak jól mutathatnak a helyiségben, de a kemény anyaguknak köszönhetően nem is karcolódnak könnyen.

Egy kényesebb márványpadlóval azonban óvatosan kell bánni, hiszen alapvetően több törődést és karbantartást igényel, nem biztos, hogy benti kisállat tartása esetén ez lenne a megfelelő választás. A modern vinyl padló szintén jó megoldás lehet, rengeteg típus szinte megtévesztésig képes visszaadni a kő hatást. Jellemzően pénztárcabarát megoldás, viszont egy kifejezetten könnyen tisztítható és strapabíró anyag, amely remek opció lehet kisállat tulajdonosoknak is.